„Régi szokás szerint menjünk Isten szerint iskolába…” hívogatják az iskolába a nagyobbak a kisebbeket. A szokás iskolai ünnepségben gyökerezik, amelyet IV. Gergely pápa rendelt el 830-ban I. Szent Gergely tiszteletére. Az 1600-as évek végéről már van írásos emlék erről a dramatikus játékról. Érdekesség, hogy 1756-ból fennmaradt a szokás egyházi tiltása is, az „ocsmány énekek és bohócos ugrándozás” miatt, ennek ellenére még az 1940-es években is lejegyezték ezt a szokást...
A magukat szent Gergely vitézeinek nevező iskolás gyermekek március 12-én házról házra járva, katonai toborzást mímelve verbuválták iskolába a gyerekeket. Jellegzetes viseletük a csúcsos süveg, a fakard. „Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napján, Régi szokás szerint, menjünk Isten szerint iskolába...” énekelték, majd tréfás bemutatkozással, jókívánságokkal, adománygyűjtő mondókákkal folytatták a köszöntést. A szokás egyik célja az volt, hogy adományt gyűjtsenek a tanítónak; sok helyütt díjlevélben is külön biztosították számára az így megszerezhető jövedelemkiegészítést. A természetbeni adományokból (lencse, bab, borsó, kolbász, szalonna, zsír, tojás) a tanító megvendégelte a köszöntőket.
Ez volt régi szokás szerint… A XXI. századi átiratunk szerint nem házról házra járva, hanem az óvodába látogatva „toborozzuk” iskolába a gyerekeket.
A negyedik évfolyamosok rendszerint ilyenkor döbbennek rá a megváltoztathatatlanra: ki kell repülniük a jó kis puha alsós fészekből, mert kinőttek belőle. Át kell adni a területüket, mert már várja őket a nyolcadikosok üresedő helye, no meg itt toporognak, akik nagyok már a kuckójukhoz...
További fotókért kattintson a képre!
Hat Gergely-vitéz (Heinczinger Martin, Klesitz Marci, Szabó Boti, Hanesz Guszti, Koreny Patrik, Holicsek Ádi) süveget tett fejére, fakardot vett kezébe, kék leplet kanyarítottak nyakukba, így indultak hosszú útra. Maguk elé kérettek két zászlós uraságot (Horváth Martin, Sárai Zsombor). Közrefogták püspök uramat (Kállai Berci.) Maguk mögé a sorba beállították a mindentudó kisdiákot (Kun Gergő), a száz forintos bankóért ásítozó tarisznyást (Ivanik Dávid), a szalonnáért harciaskodó nyársast (Tóth Zsombor,) a máriást, lázsiást, forintost, húst, tojást váró kosarast (Tóth Boti). A lányok alkotta kórussal kísérve indultak az oviba, hogy az iskolába készülő apróságokat hívogassák a nyúli Pilinszkybe:
Megleszen immáron Gergely pápa napja
Készülj gyermek mindjárt viszlek iskolába
eleget hevertél itthon a kuckóba
sokat kandikáltál a kásás fazékba.
Hívogattak, adományt gyűjtöttek latin nyelvet idéző halandzsával…
„Adjatok gyerekecskét omne dignum leverendum laude
hadd tanuljon könyvecskét tótusz kápusz demizérum fórum domine”.
És ha nincs 6-7 éves gyerek az Aranykapus házban?
Hogy ne szenvedjünk hiányt anyagokban, eszközökben:
„Hogyha nem adhattok deákot az útra házatokból,
Papirosra valót, adományt adjatok javatokból…”
Az iskolások meghatódva tébláboltak a kicsi ovisok között, ölelték meg egykori óvónénijüket; az ovisok megilletődve figyelték a különleges alkalom eseményeit, melynek mozzanataiból ők is megérzik már az élet örök körforgását: megérkezünk, élünk, búcsúzunk...
Képek: Nagyné Németh Anita, Ábrahám Csaba
Szöveg: Szabó Bea
