Szeptember 19-én, pénteken Iskolánkba látogatott Tóth Péter Lóránt történelem-testnevelés szakos tanár, drámapedagógus. A Pro Cultura Hungarica-díjas versvándor Radnóti Miklós utolsó útján járva keresi fel a helyi iskolákat. Alsós és felsős diákok lelkesen készültek az érkezésére, felkészítő tanáraik közreműködésével a mindennapjaikat a szokásosnál is több vers szőtte át.
A vele való találkozás, közvetlensége és gondolatai mély érzelmeket szabadítottak fel gyermekben és felnőttben egyaránt. Nebehaj Tímea gondolatai, a 8. A osztályos diákjaink razglednicái és a fotódokumentáció erről tanúskodik. Kicsik és nagyok, diákok és pedagógusaik beletették szívüket ebbe a napba, közvetve pedig Radnóti tarisznyájába, ami Tóth Péter Lóránt közvetítésével eljutott hozzánk. Ezúton is köszönjük szépen a Művész Úrnak!
Nebehaj Tímea gondolatai:
Képeslap helyett
Vajon mennyire kell jól tanítani és tanulni az irodalmat ahhoz, hogy valakit ez olyan mélyen megérintsen, hogy ne csak értse és érdekelje, de magában hordozni kezdje, versvándorként terjessze is a költészet erejét, jelentőségét?
Talán ha irodalomórán nem mi tanítjuk Radnótit, hanem Radnóti tanít bennünket… És ezt hagyjuk!
Pénteken Tóth Péter Lóránt (versvándor) az iskola angol termében letette hatalmas hátizsákját az arra kötözött bakancspárral együtt, majd úgy állította meg az időt, hogy az közben bosszantóan gyorsan telt azok számára, akik még hallgatták volna tovább is.
Ez az előadás nemcsak Radnóti utolsó útjáról szólt. Tükröt tartott diáknak, tanárnak, szülőnek.
Rámutatott döntéseink jelentőségére, választásaink (hamis) szabadságára. Arra, hogy a helyes út melletti jó döntés sem véd meg a bajtól, ha a világ, amelyben élsz igazságtalan és logikátlan.
Arra, hogy a közöny, a közömbös passzivitás táptalajt ad az embertelenségnek.
A költő nem hagyta veszni a szavakat, amelyek örökséggé és örökkévalóvá tették azokat a pillanatokat, melyeknek soha többé nem szabad(na) megismétlődniük!
Üzent az utókornak (is) – és ezt az üzenetet a versvándor tegnap felhangosította. További fotókért kattintson a képre!
- A világ nem mindig (lesz) jó. De a jóság bennünk kezdődik. Ha a kisebb közösségeinkben, a saját terünkben nem bántjuk egymást, sőt, kiállunk a másikért, akkor valami emberibb felé tartunk, mint amiből Radnóti útja vezetett Abda felé.
- Az emlékezés, a tanítás felelőssége a tanáré (is). Érzékennyé tenni a gyerekeket mások sorsa iránt, emberségre nevelni a jövő nemzedékét közös feladat.
- Választásaink, döntéseink a gyerekeink jövőjét is formálják. Saját belső tartásunk és kitartásunk lehet a jó példa számukra.
- Az emberi méltóság csak akkor vész el, ha mi feladjuk. Radnóti útjában benne volt minden, ami az embert emberré teszi, és az is, amitől egy embert meg lehet fosztani. Ha hagyjuk…
Radnóti utolsó útja nem kő, nem por, nem fizikai távolság. Hanem egy lélekemelő tisztelgés egy fantasztikus költő, egy hazatérni nem tudó férj, a szerelmét hazaváró feleség és valójában az összes holocaust áldozat előtt. Egy utazás befelé, mélyen magunkba, ahová ha megérkezünk, hisszük a versek, a szavak erejét, sőt, iránytűként tekintünk rájuk.
Hálás köszönet Tóth Péter Lórántnak ezért a fontos belső utazásért!
És külön köszönet kolléganőinknek, Orossné Pohárnik Jolánnak és Szabó Beának, akik nemcsak megszervezték ezt a találkozást, de napokig” hangolták” az egész iskolát, miközben Kóródi Anett összefogta a Radnóti-kiállítást. Köszönjük nekik, hogy úgy fogadhattuk a versvándort, hogy abból ne csak emlék, de varázslat is legyen – amit mindenki vihet magával a saját útján…
