„Szent Márton a köpenyét vágta ketté, ti pedig ezt a kis mézeskalácsszívet osszátok meg valakivel!” – hangzott el a negyedik évfolyam Márton napi teadélutánján...
„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. (…) …segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra (…) Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. (…) felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.(…)” (Hamvas Béla: A láthatatlan történet)
Hamvas Béla gondolatait egyfajta üzenetként is értelmezhetjük a mai kor embere számára.
Az iskolában, alsó tagozaton a jeles napok közül talán Szent Márton napja a legalkalmasabb arra, hogy a gyerekeknek is érthetővé tegyük a fenti gondolatokat.
Az ember törékeny. Kisebb nagyobb közösségek jelentik a kapaszkodót a nehézségekben. Egymásra vagyunk utalva, egész életünket végigkíséri a segítségnyújtás gesztusa.
Ennek meg- és átélését segítik a Márton-nap köré szervezett tevékenységek, melyek ebben a tanévben végre mindenféle megkötés nélkül a megszokott módon sikerült a két osztály számára a szülők gyerekek, tanítók együttműködésével Márton nap előestéjére megszervezni. A két negyedik osztály együtt készült Tóthné Szász Veronika és Szabó Bea néni vezetésével.
Rajzórákon Kohl Gabriella tanító nénivel meghívókat, plakátokat készítettek. Veronika néni ötlete nyomán kis papírtasakokból készültek a szemrevaló lámpások technikaórán.
Felelevenítettük Márton életét képekben és dramatikus játékkal, majd néhányan eljátszották Márton püspökké választásának történetét.
A programhoz Rátzné Győry Anna és Kertészné Stift Csilla tanító nénikkel az első osztályosok is csatlakoztak.
Köszönet a tarjánpusztai Szent Benedek Lelkészségnek, Pál atyának és Kálmán Józsefné Lívinek, hogy egy hétre kölcsönadták a műsorhoz a ministránsingeket.
Az előadás okozta izgalmakat melengető teával, falatozással, csipegetéssel, kötetlen beszélgetéssel oldottuk, majd a lámpásokkal, a gyerekkezekben imbolygó fényénél énekszóval körbejártuk az iskolát.
„A lámpásom a kezemben
és szívemben nő a remény.
Az égen ragyog egy csillag
a Földön ragyogok én.
A csillagfény a földre ér
és lassan a szívemhez ér.”
Fotók a GALÉRIÁBAN.
Kép, szöveg: Szabó Bea
